Nos tehát, vasárnap. Felkeltünk 8 körül, egészen könnyen ment, annak ellenére, hogy jó adag vodkát megittam előző éjjel, meg kicsit kevesebb, mint 4 órát aludtam. Összepakoltam a cuccaimat, és lementem reggelizni, jó bőségesen kajáltam, ilyen is rotkán van :) Itt találkoztam Verával és Joe-val, aztán kérdezték, mikor végzek a kajával, össze vagyok-e pakolva, mert esetleg megvárnának. Isa még pakolt, de úgy volt, hogy ő is jön. Felmarkoltam a cuccaimat, Isa is pont akkor végzett a hajgöndörítés-egyenesítés-bongyorítás-szőkítés-feketítés folyamatával, és elindultunk. Ő 2 perc után visszafordult, hogy otthagyott valamit az ágy alatt, és majd ír, és csatlakozik hozzánk, de nem írt, valsz ez csak egy indok volt, hogy mégiscsak a mexikói barátnőivel lóghasson. Végül négyen maradtunk, Serdar, egy német srác, aki állítólag "kényelmes" típus, ez meg is látszik rajta, keveset beszél, mindig ő volt a leglassabb, a nap mottója pedig a "Where is Serdar" lett, mert legalább 15ször elvesztettük a szem elől :D
Először a King's Cross-hoz mentünk busszal (mert a Jubilee line még mindig rohadtul nem ment -.-"), jó nagy dugó, vasárnap nem nagyon láttam még ilyet. Megkerestük a 9 és 3/4. vágányt. Kommersz és nevetséges volt szerintem, van egy félbevágott csomaghordó bevásárlókocsi-szerűség, ami hozzá van csavarozva a falhoz, és mivel felújítás van, és nem látszik a tégla sem, ezért egy téglamintás poszter adja a hátteret, és mindenhol körben állványzat. És ez egy a 9 és 10. vágány közötti átjáróban. Az emberek meg sorban állnak, hogy úgy tegyenek,mintha tolnák neki a falnak, illetve a falon keresztül a félbevágott kocsit... Mindenki ugyan abban a pózban. Kicsit sem kommersz. Serdar legalább azzal megfelejte, hogy felült a kocsira, mint egy gyerek. Engem is megkérdeztek, hogy én nem akarok-e képet, mondtam, hogy nem tudok sajnos olyan kiábrándult arckifejezést vágni, ami illene a körülményekhez :D 
A Kings Cross után átvonultunk a szomszédos Camden Market-hez, ami Clare szerint a helyi freak lelőhelye, de jópofa hely. Hát tényleg, volt egy iszonyat durván zsúfolt zsibvásár-jellegű kínai piac, mellette a kajálda, meg lazábban elhelyezett butikok, vendéglők és boltok a kis patakszerű dolog mellett a parton, meg egy pláza. Ja meg a Camden Lock, de ott bent is jobbára butikok vannak. Nem volt ennyire sivár, mint ahogy leírom, nagyon tetszett ez is :)
Mindenféle csecsebecsét lehetett volna kapni, pl. mini zsebórát, Joe akart is egyet venni, mert gyűjti őket. Aztán úgy döntött, hogy nem vesz kacatot, és nem vett. Vera viszont nem tudom, hány ruhát vett, és mind relatíve sivárak voltak, kb. 50 fontot el is költött pár göncre meg pólókra. De legalább ott vette őket :)
Ők kajáltak egyet röviden, én meg, mivel nem tudtam megnézni az egyenlegem, és a Towerbe a belépő 15Ł körül volt, és amúgysem nagyon voltam éhes, indiaira meg pláne nem, gondoltam, hogy majd később kajálok. Aztán, mire megjött az étvágyam, és akartam kajálni, addigra se tisztességes fish and chips-est sem láttunk, és a boltokban is alig volt normális kaja. A hazaútra is a külvárosban egy pakisztáni étteremben vettem fish and chipset (ami kiábrándító volt leginkább), meg szendvicset, vizet, stb. Ja, és a gránátalma levére is allergiás vagyok, mint a dióra. De ez már a hazaúton derült ki :)
Ők kajáltak egyet röviden, én meg, mivel nem tudtam megnézni az egyenlegem, és a Towerbe a belépő 15Ł körül volt, és amúgysem nagyon voltam éhes, indiaira meg pláne nem, gondoltam, hogy majd később kajálok. Aztán, mire megjött az étvágyam, és akartam kajálni, addigra se tisztességes fish and chips-est sem láttunk, és a boltokban is alig volt normális kaja. A hazaútra is a külvárosban egy pakisztáni étteremben vettem fish and chipset (ami kiábrándító volt leginkább), meg szendvicset, vizet, stb. Ja, és a gránátalma levére is allergiás vagyok, mint a dióra. De ez már a hazaúton derült ki :) 
Camdenből a London Bridge felé indultunk, a megálló viszont csak kijáratként volt használható a zsúfoltság elkerülése végett, szóval kerülni kellett. Ezek az angolok néha meg vannak kergülve... :) Sikerült eljutni nagyjából a hídig, onnan kimentünk a partra, nem a megszokott úton, és onnen csináltunk fotókat. Átmentünk a hídon, ott is csináltam pár képet, és megérkeztünk a Tower-hez. Ott eldöntöttük, hogy 2 óra messze nem elég hozzá, hogy megnézzük az egészet, ezért a St.Paul katedrálist és a Harrods-ot vettük célba. A katedrálisba nem mentünk be, mert vasárnap nem lehet bemenni, meg fizetni is kéne érte. Grrr. A Harrods meg őszintén nekem nem tetszett, nem hiszem, hogy olyan áruházban akarnék vásárolni, ami ennyire puccos, és mindenki nézi, hogy mit segíthet. Vannak dolgok, amiket egyedül intézek és döntök el, nem szerelek webcamot a WCbe sem, a vásárlásnál sem kell a vállam mögött figyelni... De ez csak szerintem :) Az mondjuk tény, hogy az indiai eladó nagyon kedves volt, Joe egy pénztárcát akart venni, és nem volt rajta vonalkód, hozatott egyet egy másik alkalmazottal, beszkennelte a vonalkódot, majd megkérdezte Joe-t, hogy melyiket szeretné, esetleg az új vonalkódosat, vagy a vonalkód nélkülit szeretné? :) Elég érdekes, de nyilván megfizetik őket alaposan, és szelektálják is az alkalmazottakat. 
Másfél órát szántunk az amúgy nagyjából félórás hazaútra (ha lenne metró), és út közben még elsétáltunk a Reagent streeet-en, nagyon szép, klasszicista stílusú épületek, kivilágítva, az utolsó fotók egyike a kicsit kanyarodó utcával és magasabb épületekkel... Itt már igencsak elcsigázott voltam, mert a tescoban egy darab halas háromszög csomag szendvics volt, semmi más ehető, a másik kajaboltban meg feltúrtam az egészet, mire találtam nem vega és nem halas szendvicset. Az sem volt annyira finom, mint az otthoniak, de legalább kaja. De ezt is csak a buszon nyomtam be. Ettem volna, de se idő, se hely nem volt, a szendvicsemet meg, ami még volt, azt meg azért nem akartam, mert kb. 2-3 óra alvás péntekről szombatra, majd szombat este masszív ivászat, kb. 3,5 óra alvás, és ha nekiállok kajálni, akkor tuti elálmosodok. Ehhez képest én bírtam a négyesből a legjobban, mindenki csak nézett, hogy mi van meg ilyesmi :)
Persze a másfél órás ráhagyás a hazaútra nem volt elég, és kb. 2 óráig utaztunk hazafelé buszon (kib****tt Jubilee line!), mert olyan dugó volt a külváros irányába vasárnap este (!). Nem volt nagy gond, mert a társaság egy része még jóval utánunk érkezett. Elmentem kaját venni, úgyhogy a mosdó-zuhanyzó körre már nem nagyon jutott idő, úgyhogy a cipőmet nem is vettem le, mint odaúton... Kényelmetlenebb is volt minden. A busz hátsó részét lefoglalták a mexikóiak, akik így legalább nem minket zavartak a zsivallyal, viszont kevesebb hely is volt így. Végre nekiláttam a fish and chips-nek, meg elkezdtem zabálni, amit már tőlem az odaúton megszoktak, és nem voltam sem különösebben álmos, sem fáradt. Pedig a buszok és metrók-vonatok amikor elindulnak, akkor mindig úgy ringatnak, mint egy jó nagy bölcső, és mindig álmos vagyok, be is alszom néha, ha fáradt vagyok. Ehhez képest Londonban buszoztunk már szerintem két órája (mért nem használtuk a körgyűrűt, nem tudom...), és még mindig nem aludtam egy percet sem. Lehet, hogy azért, mert még mindig olyan dugó volt, hogy csak szötymörögtünk. Aztán kiértünk a városból, vagy nem tudom, de elaludtam negyed órára, és borzasztó nyakfájással ébredtem, mert elég kényelmetlen volt. Aztán beraktam a kishátizsákomba minden szennyest meg ruhát, és párnénak használva ráhajtottam a fejem, mindjárt más volt. Minden előjel nélkül aludtam, amíg a közvetlenül La Manche előtti pihenőhöz nem érkeztünk. Az emberek kimentek a mellékhelységbe, aztán a nagy részük visszaszállt a buszra. Egyszer csak arra kapom fel a fejem, hogy a busz elejéből "Allez allez allez allez allez!" kiabálás, és elindul a busz. Kimentünk a parkolóból, jobbra néztem, és négy srác (a két spanyol, meg két francia) tanácstalanul áll bamba képpel a busz hűlt helye mellett, és nézik, hogy most mi van, és otthagytuk őket... :D :D :D :D Hattttalmas x] Persze visszamentünk értük, felvettük őket, és elondultunk a vonat felé. De az talán még vicceseb volt, hogy tényleg ottfelejtettünk valakit, és megint vissza kellett fordulni a sorompó elől. És aztán megint visszafordultunk még egyszer, akkor már nem tudom, miért, mert egy csaj meg a sofőr mentek be a pihenőhelyre. Végül begurultunk a vonatba, és még felálltam megnézni, hogy jönnek-e mögöttünk, és akartam egy képet csinálni, de már ott volt a mögöttünk jövő busz, és nem látszott volna, meg még az, hogy a biztonsági tájékoztató szöveget elkezdik mondani angolul. Majd felébredtem valamikor már az országúton, az utastérben a biztonsági fények is ki voltak kapcsolva, mindenki aludt, mindenki csendben, és a csullagok a buszon belülről is gyönyörűen kivehetőek voltak :) Aztán visszaaludtam, és a suli előtti kis körforgalom (ha még emlékszel rá) előtt nagyjából egy kilométerrel ébredtem fel :)
A mobilomat elvittem a carrefour-ba, ahol vettem, a mobilos csókának mondtam, hogy mi a baj, erre iszonyú flegmán "Je ne comprends pas", azaz "nem értem". Hát baszod, sajnálom, hogy tájszólással beszéled a franciát, és az én kiejtésem, ha nem is tökéletes, de közelebb van az irodalmi franciához, mint a tiéd -.-" Végül továbbirányított a carrefour ügyfélszolgálathoz, ahol az ilyesmiket hivatalosan intézik, és némi kis nyelvi nehézség, ámbár nagyon segítőkész és kedves középkorú ügyfélszolgálatos nő segítségével felvették a telefonomat gyógyításra, azt mondta, hogy ha nem tudnak felhívni, vagy nem érteném telefonon, akkor szombat-vasárnap felé menjek a carrefour-ba, és talán ott lesz, ha nem, akkor a jövő héten próbáljam meg. Hát ennyi a Londoni történet :)
Persze a másfél órás ráhagyás a hazaútra nem volt elég, és kb. 2 óráig utaztunk hazafelé buszon (kib****tt Jubilee line!), mert olyan dugó volt a külváros irányába vasárnap este (!). Nem volt nagy gond, mert a társaság egy része még jóval utánunk érkezett. Elmentem kaját venni, úgyhogy a mosdó-zuhanyzó körre már nem nagyon jutott idő, úgyhogy a cipőmet nem is vettem le, mint odaúton... Kényelmetlenebb is volt minden. A busz hátsó részét lefoglalták a mexikóiak, akik így legalább nem minket zavartak a zsivallyal, viszont kevesebb hely is volt így. Végre nekiláttam a fish and chips-nek, meg elkezdtem zabálni, amit már tőlem az odaúton megszoktak, és nem voltam sem különösebben álmos, sem fáradt. Pedig a buszok és metrók-vonatok amikor elindulnak, akkor mindig úgy ringatnak, mint egy jó nagy bölcső, és mindig álmos vagyok, be is alszom néha, ha fáradt vagyok. Ehhez képest Londonban buszoztunk már szerintem két órája (mért nem használtuk a körgyűrűt, nem tudom...), és még mindig nem aludtam egy percet sem. Lehet, hogy azért, mert még mindig olyan dugó volt, hogy csak szötymörögtünk. Aztán kiértünk a városból, vagy nem tudom, de elaludtam negyed órára, és borzasztó nyakfájással ébredtem, mert elég kényelmetlen volt. Aztán beraktam a kishátizsákomba minden szennyest meg ruhát, és párnénak használva ráhajtottam a fejem, mindjárt más volt. Minden előjel nélkül aludtam, amíg a közvetlenül La Manche előtti pihenőhöz nem érkeztünk. Az emberek kimentek a mellékhelységbe, aztán a nagy részük visszaszállt a buszra. Egyszer csak arra kapom fel a fejem, hogy a busz elejéből "Allez allez allez allez allez!" kiabálás, és elindul a busz. Kimentünk a parkolóból, jobbra néztem, és négy srác (a két spanyol, meg két francia) tanácstalanul áll bamba képpel a busz hűlt helye mellett, és nézik, hogy most mi van, és otthagytuk őket... :D :D :D :D Hattttalmas x] Persze visszamentünk értük, felvettük őket, és elondultunk a vonat felé. De az talán még vicceseb volt, hogy tényleg ottfelejtettünk valakit, és megint vissza kellett fordulni a sorompó elől. És aztán megint visszafordultunk még egyszer, akkor már nem tudom, miért, mert egy csaj meg a sofőr mentek be a pihenőhelyre. Végül begurultunk a vonatba, és még felálltam megnézni, hogy jönnek-e mögöttünk, és akartam egy képet csinálni, de már ott volt a mögöttünk jövő busz, és nem látszott volna, meg még az, hogy a biztonsági tájékoztató szöveget elkezdik mondani angolul. Majd felébredtem valamikor már az országúton, az utastérben a biztonsági fények is ki voltak kapcsolva, mindenki aludt, mindenki csendben, és a csullagok a buszon belülről is gyönyörűen kivehetőek voltak :) Aztán visszaaludtam, és a suli előtti kis körforgalom (ha még emlékszel rá) előtt nagyjából egy kilométerrel ébredtem fel :)
A mobilomat elvittem a carrefour-ba, ahol vettem, a mobilos csókának mondtam, hogy mi a baj, erre iszonyú flegmán "Je ne comprends pas", azaz "nem értem". Hát baszod, sajnálom, hogy tájszólással beszéled a franciát, és az én kiejtésem, ha nem is tökéletes, de közelebb van az irodalmi franciához, mint a tiéd -.-" Végül továbbirányított a carrefour ügyfélszolgálathoz, ahol az ilyesmiket hivatalosan intézik, és némi kis nyelvi nehézség, ámbár nagyon segítőkész és kedves középkorú ügyfélszolgálatos nő segítségével felvették a telefonomat gyógyításra, azt mondta, hogy ha nem tudnak felhívni, vagy nem érteném telefonon, akkor szombat-vasárnap felé menjek a carrefour-ba, és talán ott lesz, ha nem, akkor a jövő héten próbáljam meg. Hát ennyi a Londoni történet :)
Ja, és Szandi: Londonon ezen túl osztozunk. Sajnálom :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése